Konfirmáció
Kedves szülők!
„Ígéritek-e, fogadjátok-e, hogy gyermeketeket úgy nevelitek, és neveltetitek, hogy ha majd felnő, Ő maga önként tehessen vallást a konfirmáció alkalmával a Szentháromság Istenbe vetett hitéről, a gyülekezet előtt?”
Ígérjük és fogadjuk...
Bizonyára minden kedves szülő emlékszik arra a csodálatos napra, amikor elhangoztak
a ezek a szép szavak. Köszönjük, hogy e fogadásukhoz híven hitben és imádságban
nevelték gyermekeiket, hozták a gyülekezet közösségébe, és küldték hittan órákra.
Ennek a fogadalomnak a beteljesedése a konfirmáció, amikor a gyermek meghozhatja
első felnőtt döntését, Istenhez való személyes tartozását. Isten szövetségét már nem csak a szülei, hanem Ő maga is elfogadja, akarja.
EZ A KONFIRMÁCIÓ.
Ez egy komoly döntés, komoly elköteleződést, és némi tanulást kíván. Ebben a kis írásban szeretnénk a konfirmációval kapcsolatban néhány mondatban tájékoztatni Önöket.
1. Az oktatás az iskolában, órarendi keretek között történik.
2. Azonban a konfirmáció gyülekezeti alkalom, ezért szükséges, hogy rendszeresen
találkozzanak fiataljaink a gyülekezettel. Ezen kívül hitvallás, amely bizonyos
elköteleződést vár el tőlünk. Ezért a konfirmációra való készülés szerves része, minden
hónap 2. vasárnapján az istentiszteleten való részvétel, valamint az azt követő konfi óra.
3. Ezen kívül várjuk a fiatalokat az ifjúsági órákra, melyek péntekenként, 17 órakor vannak.
4. Várjuk a fiatalokat az ifi kirándulásokra. Valamint kötelező lesz részt venni a konfirmáció előtt szervezett úgynevezett „Konfi-edzőtáboron”. Ez egy hétvégi kirándulás, amelyen kifejezetten a konfirmációra készülünk.
06-30-291-64-49-es telefonszámon szívesen válaszolok minden felmerülő kérdésükre.
Ezen kívül szeretettel ajánljuk fel a személyes találkozás lehetőségét,
családlátogatásformájában, egy egyeztetett időpontban.