Történet

A mai Helvécia és környéke a legrégebbi idők óta lakott terület, melyről többek között rézkori és római kori leletek is tanúskodnak. A középkortól kezdődően ezen a részen terült el a Kecskemét városhoz tartozó hat puszta közül Ballóság, Therekegyháza, Köncsög és Fehértó. A pusztákon élő emberek a reformáció térhódításától kezdődően jelentős számban reformátusokká lettek.

Településünk és vele az itteni reformátusság legújabbkori történelme 1892-től kezdődött, mikor is a Dunántúlról szőlőműveléshez értő telepesek érkeztek Wéber Ede hívására. A telepesek jelentős része, mintegy 150 lélek református és evangélikus vallású volt. Az ő kezdeményezésükre, Mészáros János kecskeméti református lelkész támogatásával 1896 tavaszán, a Haleszi iskola mellett, a kiskőrösi úti Héjjas-házban tartották meg az első istentiszteletet Helvécia Szőlőtelepen. Havonta egy alkalommal egy-egy városi református lelkész látogatta meg a helvéciai híveket. Az egyre erősödő gyülekezetben szép tervek születtek. A Héjjas-ház megvételét, templommá és paplakká történő átépítését tervezték, azonban az első világháború minden elképzelést áthúzott.

A világháború nemcsak a helvéciai gyülekezetben, de a Kecskeméti Egyházközségnél is megtörte a korábbi évek fejlődését. Az egyházközség paróchiális körökbe való szervezése még 1917-ben elkezdődött, de csak a háború után 1923-ban valósult meg.

A három külterületi kör egyike a ballószögi volt, amelyhez Helvécia is tartozott. Rendszeressé váltak a tanyai istentiszteletek, melyeken a szolgálatokat kecskeméti lelkészek végezték, ennek megfelelően minden hónap első vasárnapján délelőtt 9 órakor a Feketeerdei iskolában, míg a második vasárnapon délután 3 órakor a ballószögi iskolában tartottak istentiszteletet.

Az 1920-as években már megtörtént a leendő templom helyének kijelölése a Feketeerdő szomszédságában, valamint több gyűjtés is indult a templomépítés javára.

1928. május 12-én megállapodás született a Református és Evangélikus Egyházközség között egy Helvécián épülő közös protestáns templomról, a reformátusok tulajdonában lévő telken, a Feketeerdői iskola mellett, a lakiteleki templom mintájára.
A döntésben szerepet játszott, hogy a Feketeerdői iskolában állandó tanító, a református vallású Szabó Sándor került kinevezésre, aki a későbbiekben jelentős részt vállalt a helvéciai reformátusság életében.

Jelentős változást hozott a helvéciai protestánsok életében, hogy 1930 őszén Helvéciára érkezett Gerencsér József evangélikus vallástanító a Dunántúlról. Odatársult Szabó Sándor Feketeerdei tanító mellé, s ez a két nemes lélek napról-napra egyre többet épített a gyülekezetben. A hívek osztatlan lelkesedéssel álltak mögéjük.

1930-tól már havonta négy istentisztelet volt, három alkalommal református és egy alkalommal evangélikus lelkész végezte a szolgálatot.

1934-ben megszervezték a közös Helvéciai Protestáns Gyülekezetet, illetve Gerencsér József tanító közreműködésével megalakították a Helvéciai Keresztyén Ifjúsági Egyesületet.
A tervezett templomépítés a gazdasági világválság miatt sajnos nem valósulhatott meg, viszont döntés született arról, hogy alacsonyabb költségből a puszta két távolabbi pontján egy-egy gyülekezeti házat építsenek, amelyeket közösen használnak a két felekezet hívei.

A Református Egyház vállalta a Feketeerdei gyülekezeti ház felépítését, míg az Evangélikus Egyházzal közösen a Kiskőrösi úti imaház felépítését támogatták.

Kiskőrösi úti imaház 1934. december 6-án, míg a Feketeerdei imaház 1935. január 6-án került felszentelésre.

1936. október 1-től Ágasegyházára került kinevezésre vallástanító lelkészi állásba Bálint Zoltán segédlelkész, aki ellátta Ágasegyházán kívül Köncsög, Külső-Ballószög és Helvécia reformátusságának lelki gondozását.

A gyülekezeti ifjúsági munka területén 1940 januárjától nagy változást jelentett Barkó Antal lelkipásztor tevékenysége, valamint a Gerencsér József tanító 1942-től megüresedett helyére érkező Bikás János református vallástanító személye, hiszen havi két alkalommal, minden második vasárnapon, rendszeres összejöveteleket szerveztek

Emlékezetes esemény volt az 1940. augusztus 18-án megtartott első esküvő a Feketeerdei gyülekezeti házban.

1943. november 25-én bemutatkozott a gyülekezetben Kovács Bálint nagytiszteletű úr a kecskeméti gyülekezet újonnan megválasztott lelkipásztora, aki a legnehezebb háborús időkben egyedül látta el a hatalmas területű egyházközség lelki gondozását, mivel egyedül ő maradt itthon a lelkészek közül.

1944. április 1-én még Bikás János tanítót is behívták katonai szolgálatra, ahonnan csak 1945. június 1-én tért haza. Hazaérkezése utáni első istentiszteletét június 24-én tartotta meg.

Kiemelkedő volt az 1946-1952. közötti időszak a Kecskeméti Egyházközség életében, amikor végbement a tanyai gyülekezetek önállósodása, köztük a helvéciai gyülekezet önállósodása is.
A Helvécia-Bugaci tanyamissziói lelkészi állás díjlevele 1947. május 28-án került jóváhagyásra. A díjlevélben foglaltak szerint az egyházrész területe kiterjed Helvécia, Feketeerdő, Kadafalva, Külső- és Belső Ballószög, Köncsög, Matkó, Törökfái és Bugac (Bugacpuszta, Bugacmonostor, Bugac, Nagybugac) területeire, 1054 fő lélekszámmal.

Helvéciára K. Nagy Balázs csépai lelkipásztort választották meg, aki 1948. június 1-én kezdte meg szolgálatát a Helvécia-Bugaci gyülekezetben. Ünnepélyes beiktatására 1948. szeptember 26-án került sor. Ekkor búcsúztatták el Bikás János lévita tanítót, így egyidejűleg a Helvéciai Protestáns Gyülekezet, mint olyan, megszűnt létezni.

A frissen beiktatott lelkipásztorra jelentős feladat hárult, mivel a Helvécia-Bugaci Református Tanyamissziói Egyháznak nem volt temploma, lelkészlakása és paróchiális tanácsa sem, és az óriási kiterjedésű területen, egymástól elszigetelten élő 1054 lelket kellett pásztorolni és gyülekezetté formálni.

Ezt a beiktatásakor elmondott imádságában így fogalmazta meg az új lelkipásztor:
„Óh, Uram adj erőt! Adj növekvő hitet! Adj bölcsességet és adj szeretetet! Add Uram, hogy legyen ébredés, legyen gyülekezet, legyen lelkészlakás, legyen templom, legyen élet a pusztán! Add, hogy valóra váljon a helvéciai protestáns gyülekezet vágyakozása… Add Uram segítségedet, áldásodat, Szentlelkedet az induláshoz, a szabályszerű küzdelemhez és a győzelemhez.”
1948. december 28-án formailag szétvált a református és evangélikus egyházközség. A Kiskőrösi úti gyülekezeti ház az Evangélikus Egyház, míg a Feketeerdei gyülekezeti ház a Református Egyház tulajdona lett.

A Kiskőrösi úti imaháznál lévő tanítólakás használati jogát az evangélikusok nem adták át az új lelkész részére, így hosszú ideig – a lelkészlakás felépítéséig – szerény körülmények között, bérleményekben kényszerült élni családjával.

1951. július 1-én a Feketeerdei imaháznál, míg 1951. július 15-én Bugacmonostoron az állami iskolában tartott egyházrészi gyűléseken felállításra kerültek az egyházrészi tanácsok (presbitériumok). 1951. szeptember 2-án a helvéciai egyházrészi tanács a Helvécia-Bugac Református Egyházközség gondnokává S. Nagy Istvánt, míg a bugaci egyházrészi tanács másodgondnoknak Vörös Imrét választotta.

1951. szeptember 16-án a Kecskeméti Egyházközség presbitériuma által elfogadásra került a „SZABÁLYRENDELET a Kecskeméti Református Egyházközségnek öt külön anyaegyházközséggé való szervezkedéséről.”

A Szabályrendelet 1952. január 1-én lépett hatályba. Az ünnepélyes elbocsájtó és búcsúzó ünnepség megrendezésére 1952. január 27-én került sor, ünnepi presbiteri gyűlés keretében.
Ettől az időtől kezdődően mindegyik új gyülekezet, közöttük természetesen a Helvécia-Bugaci gyülekezet is – Isten segítségével - önállóan végezhette szolgálatait, és építhette saját jövendőjét.