Napi ige

 Steinbach József dunántúli püspök Igemagyarázata a Reformátusok Lapjából a Bibliaolvasó Kalauz azon szakaszához, amelyet a Kalauz nem magyaráz.

(1) „Uram, ősidőktől fogva Te vagy az én szent Istenem! Nem fogunk meghalni!” (Habakuk 1)

A Kr. e. 612. évben rombolták le a babiloni és méd seregek Ninivét, Asszíria fővárosát, és ezzel véget vetettek Asszíria uralmának. Az egyiptomiak kihasználták a lehetőséget, és ellenőrzésük alá vonták a Közel-Keletet. Ekkor, Kr. e. 605-ben a babiloniak, Nebukadneccar vezetésével Karkemisnél legyőzték az egyiptomiakat. Ezzel elkezdődött a térségben a babiloni uralom. Habakuk Jeruzsálemben prófétált, Kr. e. 605–597 között, amikor a babiloniak a déli országrészt megtámadták és az első fogságra vitel megtörtént (2Királyok 24,10–16). Az északi országrészről már nem esik szó. Habakuk a közeljövőben számol a teljes babiloni megszállással. Habakuk kérdéseket tesz fel az Istennek, ő így gyakorolja prófétai tisztét. Babilon kíméletlen hatalmi törekvései komoly kérdéseket ébresztenek a prófétában, Isten történelemben való cselekvését illetően. Habakuk könyve a próféta és Isten párbeszédéből áll. Gyakran értelmezték a prófétai könyv első két fejezetét az utolsó időkre nézve. 

A próféta imádsága, kérdések özöne. A próféta így könyörög népéért, miközben egy hatalmas, idegen sereg közeledik feléjük, és ők tele vannak félelemmel. Ez a prófétai könyv is bizonyság arra nézve, hogy kérdezhetjük az Istent, amikor kétségek gyötörnek, amikor nem értjük mindazt, ami történik velünk és körülöttünk. Kegyelmi állapot, ha kérdéseinkkel az Úrhoz fordulunk, mert Ő az egyetlen, aki megoldást ajándékozó, megnyugtató választ adhat kérdéseinkre. 

A próféta először saját népének bűnei miatt kérdezi kiáltva az Urat (1–4): Meddig tart még népe hitetlensége és engedetlensége? Hiszen a megmaradt országrészben erőszak, romlottság, nyomorúság rombol, miközben perek és viszályok támasztanak feszültséget mindenütt, és nem érvényesül az igazság.

Isten válasza közli a prófétával az eljövendő ítélet hírét, miszerint nem lesz igaza senkinek sem, mert mindenki vétkes és egyaránt büntetést érdemel (5–11). Nagy és félelmetes nép közeledik. Így írja le a babiloniakat a próféta: kegyetlen és szilaj nép, gyorsabb a párducnál, vadabb a farkasnál, elevenebb a zsákmányra lecsapó sasnál. Ez a nép birtokba veszi azt, ami nem az övé, hajlékokat, vagyonokat, értékeket. Ez a nép önmaga szabja törvényét, erőszakos szándékkal jön, önmagát isteníti, foglyul ejt más népeket és királyokat. 

A próféta magasztalja az Urat (12–13). Nagy és félelmetes nép lesz az Isten ítéletének eszköze, mert Isten nem nézheti tétlenül a rosszat, az elnyomást, a hűtlenséget. De a próféta, Urára tekintve mégis kifejezi reménységét arra nézve, hogy Ő majd könyörül népén: „Uram, ősidőktől fogva Te vagy az én szent Istenem! Nem fogunk meghalni!” (12) Aki az Úrra tekint, az reménységgel telik meg. 

A próféta újra kérdez, kifejezve a veszély, az ítélet közeledtével érzett félelmét (14–17). A próféta többet kérdez annál, mint ami a saját népének idegenek általi sanyargatására vonatkozik. Itt a próféta az emberlét mindenkori kérdését fogalmazz meg: bűnösök vagyunk, de ennél még nagyobb a nyomorúságunk, tehetetlen férgek vagyunk, horoggal kifogott, partra vetett halak, akiket kerítőhálóba gyűjtöttek a pusztulás előtt, és örvendeznek azok romlásán. Érzékenyen érint a kép. Valaki említette nekem, hogy ő soha nem szerette a horgászok és a vadászok viselkedését, a lelkületet nem bírja elviselni; szórakozva mészárolni… Enni kell, de mások kárára szórakozni tilos, meggazdagodni még inkább. A próféta kérdése megváltás, Krisztus után kiált, mert emberi bölcsesség, „vélt jóság” és forradalmi vagy reformeri erőlködés nem hozza el soha a megoldást; hanem csakis az Úr megváltó cselekvése.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Korábbiak